Tücike kalandjai a fővárosban

Hogy melyikben? Hát a románban. Mármint Bukarestben.
Elértem a becses 23 évet anélkül hogy elmenjek Bukarestbe, és most utólért a vágy. Vagyis nem vágynak hívják ezt hanem kényszernek: "Tünde, Duminica dimineata mergi in Bucuresti la curs". Az új munkahellyel jár ez a kötelesség, hogy kiképzésekre is elmenjek, így mi mást mondtam volna mint azt, hogy - NEEEEEEM. Vasárnap pont itt voltak az uncsimék, délelőt pedig alkalmam adódott megismerni egy magyarországi lelki-munkást (na, ezt meg kell neki mondjam, hogy így kereszteltem el :), így semmi kedvem nem volt arra, hogz vasárnap reggel beüljek egy vonatba, és 10 órán át zötyögjek a célomig.

Végül megegyeztünk egy alvó-helyben, és 10 órát aludtam célomig, reggel 7-re ott voltam kipihenve, és dagadt képpel (huzat volt).
A vonat-szobámban egy bukaresti rajztanárnővel voltam akinek minden "mishto" volt. Gondolom ez így helyes, mert nekem meg (rájöttem - és le kell szokjak rólla) minden "szuper". Nagyon kellemes utazás volt, kivéve azt hogy reggel mikor tükörbe néztem megijedtem magamtól - fel voltak dagadva az ajkaim úgy mint egy majmócának. Not funny. Szerencsére egy hideg vizes borogatás után lehúzódtak.
Bukarestben osszetalálkoztam a Caransebesi koleganőmmel, akit akkor is ismertem meg, és eggyütt ültünk be egy taxiba. A taxi elég olcsó volt, figyelembe véve hogy mi csak 7,5 lejt fizettunk, míg a tobbiek akar 12-14 lejeket is. Egy dolog azonban: a kedves sofőrnek eszébe sem jutott segíteni az óriási (női) csomagot bepakkolni a csomagtartóba. Nekem sem jutott eszembe 7,5 lejnél többet adni neki.

A bukaresti taxisokkal összesen 6-szor volt alkalmam tapasztalatot gyűjteni.
Mind a hat alakalommal én fizettem a legkevesebbet. (mármint a többi kollega ugyanarra a távolságra vagy 5 lejjel többet adott, ami azt jelenti, hogy körbe keringtek velük egy kicsit).
Három alkalommal azt feltételezték rólam hogy erdélyi vagyok (valójában nagyon erős hangsúlyom van, ami nem kellene legyen - főleg hogy Temesváron születtem és nőttem fel).
Kétszeres alaklommal kiderült hogy a sofőr Caransebesen végezte a katonaságot, így volt mit beszélgessenek a Caransebesi kolegámmal.
Egyszer én magyaráztam el a taxisnak, hogy hogyan is juthat el egy helyre mert ő nem tudta (én egyszer kell megnézzem a térképen - és fel voltam készülve).
Egyszer pedig egy félórás speechet kellet végig hallgassak hogy hogyan lehet boldogulni a bukaresti utcákon mert véletlenül kicsúszott a számon a sofőr mellett, hogy a bukarestiek úgy hajtanak az utcán mint az őserdőben. (Tényleg úgy hajtanak. Sose tudod merre kapják a kormányt. Hogy jelezni? ... Mi az? ).
És egyszer felajánlották hogy körbe vezetnek a városon - a fő látni valókhoz. (Mintha lenne nekem olyanra pénzem. I wish.)
Ennyit a taxi-tapasztalotokról.

Maga a kurzus érdekes volt, elég sokat tanultam belőle, és mindenképp lezser volt, mert napi 4 szünetünk volt - míg itthon reggeltől estig nem jutok oda, hogy felálljak a székemből. A kollegák (12 nő) aranyosak voltak, jó volt a hangulat, sokat szórakoztunk. Hétfő este elmentünk egy múzeumba (Plaza-ba), ahol senki sem vásarolt semmitt, végülis csak kajáltunk egy jót. 11 lejért magamba tömtem egy shawarmát és egy salátát. (Érdekes hogy ezek mennyi ecetet bele raknak minden salátába -vagy 4 féléből raktam ki magamnak egy kicsit -és mindegyik tiszta ecet ízű volt.) Másnap úgy döntöttünk hárman, hogy megnézzük mi van látni való Bukarestben, így megnéztük a busszokat, a metrót, és egy pár jó helyett (sajnos csak kicsi felbontású kepjeim vannak egyelőre)


Ez kedves elnökünk lakásának bejárata. Nem akartak beengedni. Nem értem miért. (haha)







Ez európa legnagyobbik épülete előtt. A világon csak a Pentagon (volt) nagyobb. A román parlament házáról beszélek.


Ez pedig a pénzügyi miniszter épülete előtt.
Csak.
Ha már ez a szakmánk.


Ezekután beszaladtunk az Unirea shopping centerbe, ahol vettem valamit amiről Bukarest jusson eszembe. És birkákat vettem. Majd lefényképezem őket, mert nagyon aranyosak. Hogy miért pont birkákat? nem tudom.

Végülis 22:45-kor felültünk megint a vonatra, és hazazötyögtünk. A hazaút még kellemesebb volt mint a menetel. Főleg, hogy szerdán nem kellett munkába menjek. (Nehéz is lett volna, főleg hogy 8-ra értem haza.
Kipihentem magam, és vissza a robotra.
Szerdán azzal ébresztett fel Caransebesi barátnőm, hogy hétfőtől megint hívva vagyunk Bukarestbe, de ez alkalommal két kerek hétre. Nem is tudtam eldönteni, hogy mi lett volna jobb - menni vagy nem. Nagyon jól telt. Luxus élet (hotel, reszti es csak taxik), de azért két hét sok idő. Végülis nem kellett én döntsek, mert a főnököm szólt, hogy mivel az egyik kolleganőm szabadságon van, semmiképp nem tud nélkülözni. Igy nem megyek. Nem baj. Majd legközelebb.

És ezzel befejeztem a beszámolómat. Hosszú lett. Ezzel próbálom bepótolni azt, hogy rég nem írtam. Igérem ezen javítok.

És Csabának: az első fizetésemből kifizettem az adóságaim egy részét, vettem egy rend unalmas ruhát (amilyenben kell járjak ezentúl - de ez külön téma), kifizettem a számláimat, vettem egy monitort, két barátnak szülinapi ajándékot, és fuccs - el is ment. Várom a következőt.
Üdv.

Lehet holnap is jelentkezek.